Gyerekkorom óta buszimádó voltam. Rákosszentmihályon laktunk és mindig figyeltük a régi járgányokat, ahogy fel-alá jártak a Rákosi úton, a Batthyány utcában vagy éppen a Csömöri úton. Még a régi számozásukra is emlékszem: 31, 31A és 31Y. Sokszor kiálltunk a Rákosi és Batthyány János utca sarkára, s ott integettünk a kanyarodó buszok vezetőinek.

Amikor az Ilona utcában laktunk, gyalog sem volt messze az iskola, de én azért, hogy legalább egy megállót utazhassak busszal, inkább visszaballagtam a távolabbi megállóhoz. Kedvenc helyem a fülke mögötti hosszú ülés volt, ahonnan – feltérdepelve – zavartalanul bámulhattam, ahogy az Ikarus 620-as sofőrje küzd az akkor hatalmasnak tűnő kormánykerékkel.

Emlékszem a forró nyarakra, amikor a buszvezetők az akkoriban jellegzetes nagy lyukacsos pólót viselték. Azzal játszottunk, hogy nevet adtunk nekik valamilyen jellegzetességükről. Egyre emlékszem is: egyiküknek állandóan fogpiszkáló lógott ki a szájából, el is neveztük Fogpiszkának. Csodálattal tekintettünk rájuk, példaképek voltak.

Abban az időben még nem volt meg a Csömöri úti felüljáró. Minden busz a Rákosi út végén lévő vasúti átjárón haladt át. Mikor lezárt a sorompó, azzal szórakoztattuk magunkat, hogy a felsorakozott buszokat számoltuk. Időnként egészen komoly mennyiségű jármű torlódott fel, élveztük, amikor sorompónyitás után sorra száguldoztak el mellettünk a nagy monstrumok.

A régi buszok eltűntek, a számozásuk is megváltozott, nincs már óriási buszsor a sorompónál sem. Lassan Ikarus sem lesz már, a legfrissebb hírek szerint a telephely sorsa végleg megpecsételődik. Az emlékek már csak bennünk élnek, vigyázzunk rájuk!

(Fotó: Wikipedia)