A köz érdekében

Közérdek

Megkezdődött az önkormányzati munka a XVI. kerületben – de meddig működhet a fideszes szavazógép?

2019. október 31. - Nemes Gábor, önkormányzati képviselő

hivatal.jpgAmit kisebbségi helyzetben megtehetünk, azt meg is fogjuk tenni. Nem túl nagy a mozgásterünk, ám minden kétes ügyletben a nyilvánossághoz fordulunk. Nem működhet ugyanis ebben a ciklusban is a saját tetszése szerint a fideszes szavazógép.

Az ellenzék a XVI. kerületben nincs könnyű helyzetben, hiszen a 17 tagú helyi képviselő-testületbe elviekben hét ellenzéki képviselő jutott be, így a tíz fideszes kényelmes többségben tudja irányítani a Kertvárost. Talán még ezzel nem is lenne baj. A hét ellenzéki képviselő viszont egyelőre nem alkothat egységet.

A civil egyesület részéről bejutott képviselő hozzáállását még nem ismerjük, annál inkább az ellenzék frakciójából a megalakulást követően szinte azonnal kilépő LMP-s képviselőét. Hiába növekedett tehát két fővel az ellenzék létszáma a testületben, az országos szinten nagyjából nem is létező Lehet Más a Politika embere sajnos elsősorban a saját érdekeit képviseli.

Az ellenzéki együttműködés hátán bejutott képviselőnek még a nevét sem érdemes megemlíteni. A Fidesz megjutalmazta az „árulót”, hiszen a megmaradt frakciótól plusz egy helyet elvéve egy jelentéktelen párt képviselője kaphatott bizottsági posztot.

A Fidesz ezzel együtt mindent meg akart tenni azért, hogy a frakciótagok között ellentétet szítson, azonban ez nem sikerült. Meglehetősen pökhendi és egyes képviselőket lejárató hangnemben zajlott az ülés.

Amúgy több új képviselő is bekerült a testületbe, ami nehezítette a munkát, de ami késik nem múlik. Az ellenzék csapata hamar túl lesz a kezdeti nehézségeken, és mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy a feltárja a XVI. kerületi önkormányzati vezetés által szőnyeg alá söpört kérdéseket.

Ilyen lehet az Ikarus ügye, az önkormányzati dolgozók megbecsülése vagy éppen a csúszdapark körül egyelőre titokként kezelt problémák sora. A polgármester nem is válaszolt arra, hogy hajlandó-e bocsánatot kérni azoktól a gyerekektől és szüleiktől, akik érintettek az új csúszda okozta balesetekben.

A kerület vezetője az első ülésen leginkább szavazógépnek tekintette a testületet. Az nem meglepő, hogy saját fideszes csapata beáll a sorba és a polgármester akarata szerint szavaz, az viszont baj, ha az ellenzéki összefogást eláruló és egy civilnek titulált, meg sem szólaló képviselő támogatja az amúgy is többségben lévő kormánypárti polgármestert.

De most mindezen lépjünk túl. Amit kisebbségi helyzetben megtehetünk, azt meg is fogjuk tenni. Nem túl nagy a mozgásterünk, ám minden kétes ügyletben a nyilvánossághoz fordulunk.

(Fotó: XVI. kerületi polgármesteri hivatal – Google Maps)

A bejegyzés trackback címe:

https://jaratindul.blog.hu/api/trackback/id/tr6715274572

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kati Rezecske 2019.11.01. 20:17:34

Valamiről nem szabad elfelejtkezni: a 12 képviselőjelöltet az EGYÜTTMŰKÖDÉS segitette, egyik sem lehetett volna képviselő, ha ez nincs.( Ismerve azt a csalódottságot, ami az ellenzéki pártokat övezte a szavazók körében) Magam minimum 6 választókörzetben kampányoltam társaimmal, és a hozzám közel álló 3 vk-ban is, a többiben is VALAMENNYI jelölt ajánlói voltunk: így az LMP-s jelöltté is. Nagyon sokan azt sem tudták, ki a körzetük jelöltje. Minden esetben felvilágosítottuk, bemutattuk, ajánlottuk, szórólapot is adtunk az illetőről, vagy ha éppen elfogyott, akkor is ismertük a programját, s ezt elmondtuk, megmutattuk, hogy néz ki a jelölt ( a plakátolás előtt). Az LMP-s jelölt körzetéből is nagyon sok tájékozatlan érdeklődönk volt. Az LMP-től mindössze egy szavazatszámlálónk volt a 91-ből, a jelölt körzeteiben dolgozó számlálókat a többiek adták. Az LMP-s képviselő is szín, érték a kerület életében, nagy kár, hogy ismét külön vonul, ezzel feszültséget kelt...

Kati Rezecske 2019.11.01. 20:22:33

A bejegyzés korrekt tájékoztatás. Nem lesz konnyű, de lesz itt még változás.
süti beállítások módosítása