A köz érdekében

Közérdek

A Kertvárosban a járványveszély miatt el kellene halasztani a képviselő-testületi ülést

2020. március 15. - Nemes Gábor, önkormányzati képviselő

hivatal_copy.jpgMiután a képviselő-testületi ülés napirendjén nincsenek olyan halaszthatatlan kérdések, amelyek azonnali döntést igényelnének, a Momentum helyi képviselőjével egyetértve javaslom, halasszuk el legalább néhány héttel a bizottsági és a testületi üléseket. Ezzel nem veszítünk semmit, viszont sokat tehetünk a koronavírus-járvány terjedésének megakadályozása érdekében, s nem sérül az önkormányzatiság elve sem.

Március elején Bécsbe jártam, és eleget is tettem a XVI. kerületi polgármester szombati felhívásának, amelyben arra kérte a helyi képviselőket, adjanak tájékoztatást arról, az elmúlt 14 napban jártak-e külföldön. Azt is javasolta, aki a megadott időn belül külföldön tartózkodott, ne vegyen részt a most szerdára összehívott képviselő-testületi ülésen.

Maradéktalanul egyetértek vele, hiszen mindannyiunk közös érdeke, hogy tegyünk meg mindent a koronavírus-járvány megelőzése érdekében. Csakhogy vannak kérdéseim. Nem vitatva, hogy a katasztrófavédelmi törvény szerint veszélyhelyzetben – néhány kivétellel – a polgármester gyakorolhatja a képviselő-testület jogait, ám nem bizonyos, hogy a lehetőségein belül mindent megtett-e.

Az önkormányzati képviselőket nyilatkoztatja, de a körleveléből nem derül ki, hogy a bizottságok külső tagjaitól, illetve mindazoktól az önkormányzati tisztviselőktől, akik a testületi ülés munkájában részt vesznek, kért-e hasonló információt. Amennyiben bármelyikük az elmúlt két hétben járt külföldön, pontosan ugyanolyan járványügyi kockázatot jelent, mint a hivatal bármely közszolgája, aki ugyancsak elhagyta az országot.

Ezért a polgármesteri hivatal munkatársai egészségének megőrzése érdekében indokolt lenne az önkormányzat valamennyi alkalmazottját nyilatkoztatni. Azzal is egyetértenék, ha a polgármester minden érintettől – saját magamat is beleértve – akár azt is megkérdezné: kerültek-e kapcsolatba olyan személlyel, akinél felmerült a koronavírus-fertőzés gyanúja. Az persze megoldhatatlan feladat, hogy megállapítsák, volt-e a hivatalt felkereső ügyfelek között fertőzött ügyfél, mert ezzel a kockázattal nem lehet mit kezdeni.

Másfelől a képviselő-testületi ülések nyilvánosak, amely csak kivételes esetben korlátozható. A katasztrófavédelmi törvény szerint a testület hatáskörében eljárva a polgármester elvileg zárt ülést is elrendelhet, de ez az állampolgári jogok súlyos korlátozását jelentené. Az meg a képviselők jogait érinti, hogy amennyiben külföldön jártak, lehetőség szerint ne vegyenek részt a testületi ülésen, hiszen az indítványaikat elektronikus levélként is előterjeszthetik. Csakhogy az új helyzet, ha valakit megfosztanak attól a lehetőségtől, hogy a javaslata mellett személyesen érveljen.

Minderre kínálkozik egy roppant egyszerű megoldás: miután a képviselő-testületi ülés napirendjén nincsenek olyan halaszthatatlan kérdések, amelyek azonnali döntést igényelnének, a Momentum helyi képviselőjével egyetértve javaslom, halasszuk el legalább néhány héttel a bizottsági és a testületi üléseket. Ezzel nem veszítünk semmit, viszont nem sérül az önkormányzatiság elve.

Szintén kérem a polgármestert, hogy tájékozódjék a polgármesteri hivatal munkatársai körében, jelenthet-e valakinek a közelmúltban tett külföldi útja járványügyi kockázatot. Magam a fertőzés veszélyének csökkentése érdekében távol maradok a testületi ülésektől.

Nemes Gábor

helyi ellenzéki képviselő

(Fotó: wikipedia.com)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jaratindul.blog.hu/api/trackback/id/tr4615524154

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása