A köz érdekében

Közérdek

Illegálisan tárolhatnak veszélyes hulladékot Árpádföldön, de a jegyző érdemben nem tesz semmit

2020. június 23. - Nemes Gábor, önkormányzati képviselő

hullade_k.jpgÚgy tűnik, illegálisan tárolnak tömegesen hűtőszekrényeket és más háztartási gépeket egy árpádföldi ingatlanon, ráadásul a kertvárosi környezetben a készülékek szállítása okozta zaj folyamatosan zavarja az ott élők nyugalmát. Erről a lakók először két éve tettek bejelentést, de a jegyző máig nem adott érdemi választ az érintetteknek. Kerületi képviselőként – miután veszélyes hulladékok tárolásáról is szó lehet – a katasztrófavédelemtől kértem segítséget az ügy kivizsgálásához.

„Hatóságunk hivatalból eljárást indít és megteszi a szükséges lépéseket” – ezt válaszolta a XVI. kerületi polgármester ügyintézője még 2018. augusztus 16-án arra a lakossági panaszra, amely szerint az Árpádföldi tér 1-2. számú ingatlanon vélhetően illegálisan halmoznak fel használt hűtőszekrényeket és más háztartási gépeket. A „rakodással” pedig – ami abból áll, hogy a legváratlanabb időszakokban, akár késő este és a hétvégén is lehajigálják a teherautókról a nagyméretű berendezéseket – meglehetősen nagy zajt okoznak, ami zavarja az amúgy csendes kertvárosban lakók nyugalmát.

Az ígéret ellenére azonban sok minden nem történt. Legfeljebb annyi, hogy újabb panaszok érkeztek a hivatalhoz. A vállalkozás amúgy vélhetően illegálisan működik, mert a kerületi önkormányzat telephely-nyilvántartásában az Árpádföldi tér 1-2. számú ingatlan nem szerepel, miközben a hatályos szabályozás szerint a raktározás és tárolás bejelentésköteles tevékenység. Még szigorúbb rendelkezések vonatkoznak a nem veszélyes és a veszélyes hulladékok hulladékgazdálkodásiengedély-köteles gyűjtésére, hasznosítására, ártalmatlanítása: ezek esetében a jegyzőtől a telephely ilyen célú használatára engedélyt kell kérni. Ezen a címen a kereskedelmi tevékenység végzéséről vezetett nyilvántartás alapján működik viszont egy söröző és egy presszó.

Az illegális hulladéktároló ügyében 2018-ban még vagy féltucatnyi újabb panasz érkezett, és ezekben már sürgették az önkormányzatot, hogy lépjenek valamit, és a tett intézkedésekről adjanak tájékoztatást. Tavaly február 5-én a jegyző erre azt a választ küldte az egyik bejelentőnek, hogy miután az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény alapján

nem tekinthető ügyfélnek, számára nem adhatnak tájékoztatást. Annyit azért megjegyzett, hogy az ügyben hatósági eljárás folyik.

Majd ment még néhány levél a hivatalba, mígnem az egyik bejelentőnek maga a polgármester válaszolt 2019. július 12-én, jelezve: a kifogásolt vállalkozás tevékenységét a jegyző már megtiltotta, s miután a határozatot nem hajtották végre, a „hűtőgépjavítót” meg is büntették. Addig fognak bírságolni – írta Kovács Péter –, amíg a döntésnek érvényt nem tudnak szerezni. Amúgy megjegyezte, hogy szerinte ezt a vállalkozást még az őszi önkormányzati választás előtt megszüntetik.

Ehhez képest igazából semmi nem történt, ezért tavaly októberben az egyik bejelentő megint levelet írt. De miután a „bizakodáson és semmitmondó frázisokon kívül érdemi tájékoztatás az ügy állásáról, a várható intézkedésekről és a jogellenes állapot megszüntetésének határidejéről” nem érkezett, ezért idén márciusban újabb beadványt készített. Sok változást ez sem hozott, ám már nem szeretném az olvasókat további részletekkel terhelni.

Önkormányzati képviselőként viszont kötelességemnek éreztem, hogy a lakók nyugalmának és biztonságának megőrzése érdekében – hiszen a telephelyen tárolt háztartási gépek egy része veszélyes hulladéknak is minősülhet, amelyekből tűz esetén mérgező gázok szabadulhatnak fel – magam is cselekedjem. Így próbálkoztam a kerület jegyzőjénél, de több levélváltás után sem kaptam konkrét információkat arról, milyen lépéseket tett a telep felszámolása érdekében. De még azt is hiába kérdeztem, általánosságban milyen büntetésre számíthat az, aki bejelentés nélkül végez tárolási, raktározási tevékenységet. Azt sem tudtam meg, mi a szankciója annak, ha valaki veszélyes hulladékot halmoz fel engedély nélkül egy illegálisan működtetett telephelyen.

Mindezek után úgy döntöttem, hogy – ha már a jegyzőt lakossági bejelentések sora sem késztette valóban hatásos fellépésre – más úton teszek kísérletet a helyzet rendezésére. A közelmúltban a katasztrófavédelemhez fordultam, és kértem, hogy vizsgálják ki, az Árpádföldi tér 1-2. szám alatti ingatlanon folytatott tevékenység – túl azon, hogy a zaj az ott lakók nyugalmát zavarja – nem veszélyezteti-e a közelben élők biztonságát.

A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság ígérete szerint a közérdekű bejelentésem kivizsgálását megkezdték, és annak eredményéről harminc napon belül tájékoztatást adnak. Remélem, hogy ez a hatóság komolyabban veszi az ügyet, mint saját kerületünk jegyzője, s akkor nagyjából július közepére eldőlhet: megszüntetik-e végre az Árpádföldön szabálytalanul folyó tevékenységet. Amint választ kapok, az érintett lakókat az eredményről azonnal tudatni fogom.

Nemes Gábor (DK)

a Közösen a Kertvárosért frakció képviselője

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jaratindul.blog.hu/api/trackback/id/tr7015911292

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása