Évente legalább háromszázezer alkalommal találkoznak a betegek a XVI. kerületi szakrendelő orvosaival, ahol Kertváros lakói magas szintű ellátásban részesülhetnek. Sajtóhírek szerint most felvetődött, hogy a járóbeteg-szakellátást is államosítanák, aminek egyetlen „eredménye” – amint azt a közoktatás és a kórházak példája mutatja – a szolgáltatás színvonalának romlása lehet.

Az ötlet nem új: már 2012-ben is történt kísérlet a kórházak után a szakrendelők államosítására is, de a döntéshozók visszakoztak. Végül az önkormányzatokra bízták, hogy e feladatot és a hozzá szükséges infrastruktúrát átadják-e az államnak. Így a járóbeteg-szakellátás alapvetően a helyhatóságok kezében maradt.

Ami szerencsés döntés volt, mert helyben lehet tudni, milyen ellátásokra van leginkább szüksége a lakosságnak. Ráadásul a települések jelentős összegekkel járulnak hozzá a szakrendelők fenntartásához, hiszen a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő igen szűkmarkúan méri a pénzt. Miközben ha az állam kötelező feladatokat szab meg a helyhatóságoknak, állnia is kellene azok ellátásának költségeit.

Ezzel szemben egyes felmérések szerint a magánrendelők akár hat-hétszer annyit is elkérnek egyes vizsgálatokért, mint amennyit az egészségbiztosító ugyanezért a járóbeteg-szakellátó intézményeknek utal. A különbség irreálisan nagynak tűnik, az viszont csaknem bizonyos, hogy a szakrendelőknek biztosított központi források nyolcvan-kilencven százaléka elmegy az orvosok és a szakszemélyzet bérére, így fejlesztésre alig jut valamennyi. Emiatt az önkormányzatok saját zsebből tesznek hozzá az egészségügyi intézményeik finanszírozására még 15-20 százalékot.

A Kertváros különben most kivételesen kedvező helyzetben van, mert a kerületi szakrendelő felújítására és bővítésére – amely reményeink szerint a szolgáltatások színvonalának emelését eredményezi – az önkormányzat milliárdos nagyságrendű állami támogatást kap, de ehhez a helyhatóság is letette a maga nem jelentéktelen részét. Mellesleg – miként az az összes fenntartó önkormányzat esetében szokásos gyakorlat – százmilliós nagyságrendben járul hozzá a járóbeteg-szakellátás alapvető feltételeinek biztosításához.

A képet azonban árnyalja, hogy felvetődik: a beruházás megvalósulása után az intézményben lesz-e elegendő szakorvos, mert a gyógyítók egy részét elszívja a jobban fizető magánszféra, nem kevesen meg külföldön keresik a boldogulás lehetőségét. Vélhetően ezzel magyarázható, hogy a XVI. kerületi járóbeteg-szakellátásban már ma is kevesebb orvos dolgozik a szükségesnél. A hiányzó kapacitáshiányt ezért egyes területeken fizetős magánrendelés bevezetésével igyekeznek pótolni, ami azt jelenti, hogy a kevésbé tehetős betegek csak hosszas várakozás után kaphatják meg a szükséges ellátást.

Ha viszont a magánrendelés költségeit vállaló betegek fogadására akad orvos, az azt jelenti, hogy mégis van szabad kapacitás. Így leginkább az a kérdés, hogy az egészségbiztosító mekkora szerepet vállal a járóbeteg-szakellátó intézmények finanszírozásában, és hajlandó-e figyelembe venni a piaci viszonyokat, mert orvost és szakszemélyzetet a közszférában a mai fizetések mellett egyre nehezebb találni. Ha ezt tudomásul vennék, és nem szabnának teljesítményvolumen-korlátot, más lehetne a helyzet.

A gondokat enyhítené, ha a finanszírozás feltételeit újra gondolnák. Elsőként legalább azokon a területeken, ahol a betegeknek hosszabb várakozási idővel kell számolniuk, s az intézménynek lenne ugyan szabad kapacitása, de kevés az egészségbiztosítótól befolyó pénz, biztosítson az állam több forrást, hogy növelni lehessen az indokolt vizsgálatok számát. Ezzel azt is elérnék, hogy senkit ne kényszerítsenek a magánszolgáltatókhoz, mert azok sokak számára nehezen megfizethetők – még többeknek egyszerűen elérhetetlenek. Úgy tűnik azonban, Kertváros fideszes képviselője, Szatmáry Kristóf és frakciótársai nem ismerik a problémát, vagy képben vannak ugyan, csak nem sikerült elérniük semmit.

Sajtóhírek szerint ezt az intézményrendszert akarná most tőlünk is elvenni az állam – legalábbis ilyen szándékra lehet következtetni az egészségügyi dolgozóknak kiküldött kérdőívből –, ami nagy baj lenne, mert a lakosság érdekeit kell elsősorban szem előtt tartani, akik az átalakítás nagy vesztesei lehetnének. Az emberek egészségével pedig nem lehet játszani, mert az önkormányzat jobb gazda: általában keresik a megoldást arra, miként lehetne az egészségügyi szolgáltatások színvonalát javítani, a szükségesnél kevesebb állami támogatás okozta lyukakat betömni.

Azt persze, hogy a Kertváros is jó gazda-e, csak némi fenntartásokkal állíthatjuk, hiszen vannak nagyvonalúbb helyhatóságok. Nézzük csak a XIII. kerületet, ahol CT- és MR-berendezéseket vásároltak, így a lakosoknak nem kell hosszú időt várakozniuk a területileg illetékes kórházban egy-egy vizsgálatra. A XVI. kerület több mint húszmilliárdos költségvetéséből is lehetne többet fordítani az egészségügyre, hiszen a büdzsé csupán egy százaléka is kétszázmillió forint, amiből a járóbeteg-ellátás eszközparkját akár korszerű képalkotó diagnosztikai eszközökkel bővíthetnénk.

De ne szaladjunk ennyire előre, mert benne van a pakliban, hogy az egészet viszi az állam. Annak pedig könnyen az lehet a következménye, mint a közoktatási rendszer átalakításának: jöhet a zűrzavar, s ellátások sora kerülhet veszélybe. A XVIII. kerület DK-s polgármestere már határozottan tiltakozott az efféle elképzelések ellen. Szaniszló Sándor hangsúlyozta: két szakrendelőt is fenntartanak, és 1,1 milliárd forintot tesznek hozzá saját forrásból az intézmények működtetéséhez, ami az ottani költségvetés több mint négy százaléka.

Ha az önkormányzatoktól elveszik ezeket az intézményeket, ki fogja pótolni a helyhatóságok által nyújtott többletpénzt? Vagy – miként az iskolák és a kórházak államosítása során történt – még többet is elvonnak tőlük, mint amennyit az intézmények fenntartására saját forrásból fordítottak? Miközben tudjuk, hogy az állam a közoktatásnak és a kórházaknak sem jó gazdája.

Várjuk, hogy Szatmáry Kristóf, Kertváros fideszes parlamenti is megszólaljon ebben az ügyben!

(Illusztráció: a megújuló XVI. kerületi szakrendelő látványterve)