Áldatlan vita bontakozott ki a kertvárosi képviselő-testület júniusi ülésén a buszvárók után fizetendő közterület-használati díj kapcsán. A vállalkozó, amely a megállókban elhelyezett reklámfelület értékesítéséből remélt hasznot, és ezért ingyen létesítette a fedett várókat, most ennek hatására szedi a sátorfáját és lebontja a létesítményeket. A képen is látszik, hogy azt például a Bökényföldi úton is sietve eltávolították.
A helyi önkormányzatok – Budapesten a főváros – feladata különösen a helyi közösségi közlekedés biztosítása – derül ki az önkormányzati törvényből. Ennek pedig nyilvánvalóan része, hogy a megállókban az utasok számára megfelelő körülményeket biztosítsanak. Vagyis építsenek olyan fedett létesítményeket, amelyek védenek az esőtől a széltől, a tűző napsütéstől.
Erre született egy költségkímélő megoldás: hozzanak létre magáncégek saját zsebből fedett várókat, amelyekhez kapcsolódóan reklámfelületet létesítenek, mert abból jelentős bevételre számíthatnak. Tehát mindenki jól jár, hiszen nem kell közpénzt költeni az amúgy önkormányzati feladatra, a cégek profithoz jutnak, az utasok pedig szakadó esőben is védett helyen várakozhatnak a buszra.
Ezekről az összefüggésekről feledkezett meg a XVI. kerületi önkormányzat, amikor azon vitatkoztunk, a megállókban levő várók után mekkora közterület-használati díjat lehet bezsebelni, s ezt a reklámfelületre kivetett díjakkal még mennyivel lehet megfejelni. Miközben teljesen elfeledkeztünk a lakókról, akik a legnagyobb vesztesei lehetnek a dolognak, mert az a cég, amely a Kertváros számos pontján épített buszvárókat, most ezeket lebontja, mert nem akar többet fizetni.
A testületi ülésen eszébe sem jutott senkinek, hogy a Kúria hasonló ügyben már 2016-ban hozott egy elvi határozatot. Ebben egyebek mellett felhívták a figyelmet arra, hogy amennyiben egy magánvállalkozás váróhelyiségeket épít, karbantart és szülség szerint felújít, „nemcsak a saját érdekében, hanem a helyi közösség érdekében is eljárt, és ezzel nyilvánvalóan kerületi önkormányzati feladatot vállalt”.
Az érintett helyhatóság pedig a legfőbb bírói fórum szerint „nem kívánt ezért a közösségi szolgáltatásért ellentételezést adni”, hanem lényegében ingyen várta el azt. Ráadásul az önkormányzat – az amúgy zavaros szerződéses viszonyokra tekintettel – százmilliós nagyságrendű összeget követelt a cégtől. A Kúria az esettel kapcsolatban leszögezte: közterület-használati díj kivetésére csak tisztázott tényállás alapján van lehetőség.
Nem tudom, hogy hogy Kertváros önkormányzata milyen szerződést kötött a JCDecaux nevű francia cég alvállalkozójával, az viszont tény: percek alatt vágtak ki buszvárókat. Ki-ki döntse el, hogy ez kinek jó. A kerület lakóinak biztosan nem, a cégnek sem, de az önkormányzatnak sem, mert még attól a bevételtől is elesik, amire közterület-használat címén és a reklámfelületet után eddig talán számíthatott.
Mostanáig a XVI. kerületi önkormányzat képviselő-testületének 31/2013. (X. 21.) rendelete van hatályban az önkormányzat tulajdonában lévő közterületek használatáról és rendjéről. E szerint „kereskedelmi, szolgáltató és vállalkozási tevékenység esetén építmény, pavilon esetén” – körzetbesorolástól függően – 1320-tól 2640 forintig terjedő összeget kellett fizetni havonta és négyzetméterenként. De nem köthető szerződés a „tömegközlekedési járművek megállóiba, kivéve, ha a közterület igénybevétele az utasforgalom céljait, vagy az utasok ellátását, tájékoztatását szolgálja”.
Ez most úgy módosulhat, hogy nem köthető szerződés a „tömegközlekedési járművek megállóiba, kivéve az utasváró tulajdonosa általi hasznosítás esetét (...)”. Szóval akkor eddig nem is lehetett volna megállapodni olyan cégekkel, amelyek a váróhelyiségek kialakítását reklámfelület kialakításához kötötték? Tehát helyi jogszabályba ütközött a JCDecaux alvállalkozójával korábban nyélbe ütött kontraktus? Ha igen, a polgármester milyen alapon követel elmaradt díjakat a cégtől?
De mindezen lépjünk túl, és számoljunk. Egy buszváró létesítése – kiviteltől függően – nagyjából félmilliótól egymillióig terjedő összegbe kerülhet. Ez nem kis pénz, és amennyiben hozzávesszük, hogy a külső vállalkozásnak akár évi százezer forintot is kell fizetnie a buszváró, meg még ugyanennyit a reklámfelület okán, akkor el kell gondolkodni, szabad-e egy ilyen vállalkozást elüldözni.
Másfelől egy, a megállókban található cytilicht mérető – mintegy két négyzetméternyi felületű – plakátért a hirdetők által fizetendő pénz olyan havi hatvanezer forint. Ez évi hétszázezer. Ha az önkormányzat vállalná magára a buszvárók létesítésének költségét, elveszítené ugyan a vállalkozástól befolyó kétszázezret, viszont amennyiben maga értékesítené a hirdetési felületet, nyerne félmilliót. Évente!
Lehet a testületben minderről huzakodni, lehet az ellenzéki képviselőket megalázni, csakhogy az nem vezet sehová. Inkább a szakértő apparátusra kellene bízni, mi lehet a lakosság életviszonyait kedvezően érintő és a kerület pénzügyi érdekeit egyaránt jól szolgáló megoldás.
(Fotó: a szerző, illetve a Google Maps felvétele. Az első képen látszik a buszváró, a másodikon már nyoma sincs, mert azt sietve elbontottak.)
