A köz érdekében

Közérdek

Tegyünk már valamit a kertvárosiak egészségének védelme és a szakdolgozók tisztességes bérezése érdekében!

2020. szeptember 11. - Nemes Gábor, önkormányzati képviselő

szakrendelo.jpgEgyebek mellett javaslom, hogy – a XVI. kerület önkormányzati fenntartású egészségügyi intézményeiben közalkalmazotti jogviszonyban dolgozó orvosok és szakszemélyzet áldozatos munkáját elismerve – dolgozzunk ki a „kertvárosi pótlék” bevezetéséhez szükséges rendelkezéseket. Ez a pótlék biztosíthatná az érintettek részére a közalkalmazotti bértábla szerinti garantált illetmények 20 százalékkal történő emelését – ha már a kormány nem foglalkozik ezzel.

Mindenki számára ismert, hogy egy-egy egészségügyi beavatkozásra, vizsgálatra gyakran hosszú heteket, sőt hónapokat kell várni. Ez lehetetlenné teszi a betegségek megelőzését, de sokszor a már kialakult súlyos állapot akár a várható élettartamot és az életminőséget is befolyásoló visszafordíthatatlan helyzetet okozhat. A probléma hátterében elsősorban az elégtelen finanszírozás áll, ami a rendelkezésre eszközök és a humánerőforrás hiányához vezet. Tovább rontja a helyzetet a szakorvosok magas átlagéletkora, a sok túlóra és másodállás okozta fáradtság és kimerültség.

A XVI. kerületben a szakrendelők átlagosan 115 százalékos kihasználtsággal üzemelnek, s naponta ezer beteget látnak el. A szakrendelőkben – beleértve az igen drága beavatkozásokat is – az egy betegre jutó állami finanszírozás 3148 forint, ami töredéke a magánpraxisban a hasonló ellátásért fizetendő húsz- és százezer forint közötti összegnek.

A társadalom elöregedésére figyelmeztet a kerületünkben élők korfája is, hiszen a hatvan év feletti népesség aránya 33,6 százalék, ami nemcsak az egészségügyi, hanem a szociális ellátórendszerre is fokozott terhet ró. A nyugati országok példáját követve nekünk is fel kell készülnünk erre a jelenségre.

Minderre figyelemmel javaslatot dolgoztam ki és nyújtottam be szeptember 2-án a Közösen a Kertvárosért frakció támogatásával. E szerint:

  1. Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzata Képviselő-testülete javasolja, hogy a Kertvárosi Egészségügyi Szolgálat által nyújtott betegellátás javítása érdekében a polgármesteri hivatal kössön finanszírozási szerződést olyan, működési engedéllyel bíró, kiváló színvonalú, hatékony egészségügyi szolgáltatást nyújtó intézménnyel, amely rendelkezik a lakosság ellátásához szükséges megfelelő kapacitással a várakozási listák rövidítése érdekében. A képviselő-testület felkéri a polgármestert az ennek megvalósítására vonatkozó eljárási és pénzügyi javaslat kidolgozására és előterjesztésére legkésőbb a 2021. évi költségvetési rendelet elfogadásáig.
  2. A képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a kerület önkormányzati fenntartású egészségügyi intézményeiben közalkalmazotti jogviszonyban dolgozó orvosok és szakszemélyzet áldozatos munkáját elismerve dolgozzák ki a „kertvárosi pótlék” bevezetéséhez szükséges rendelkezéseket a 2021. évi költségvetési évtől kezdődően. Ez a pótlék biztosítaná az érintettek részére évente a hatályos közalkalmazotti bértábla szerinti garantált illetmények 20 százalékkal történő emelését.
  3. A képviselő-testület döntsön 15 millió forint biztosításáról az önkormányzati fenntartású egészségügyi intézmények orvosi műszereinek karbantartására, pótlására és felkéri a polgármestert, gondoskodjon arról, hogy a fenti összeg a 2021. költségvetési évtől kezdődően minden esztendőben szerepeljen. A részletszabályok kidolgozására és előterjesztésére a testület 2020. november 30-i határidőt jelöl meg.
  4. A képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy tegyen javaslatot a XVI. kerületi szakrendelő előtti területen fedett, védett terület kialakítására, és azt terjessze a testület elé döntésre a 2020. októberi képviselőtestületi ülésen. A rendelők előtti várakozást, a szélsőséges időjárás okozta kellemetlenségeket és gyakori zsúfoltságot enyhítené, ha a jelenleginél nagyobb területeken mobil, fedett várókat telepítenének, ahol akár előzetes egészségügyi (például járványügyi) ellenőrzést is lehetne végezni.

Fentiek elfogadása egyszerű szótöbbséget igényel, a Fidesz-frakció pedig önállóan is rendelkezik ezzel. Így a kormánypárti képviselőtársainkon múlik, támogatják-e a kerület lakosságának színvonalasabb és gyorsabb egészségügyi ellátását szolgáló javaslatainkat.

(Fotó: Botár Gergely/kormany.hu)

A bejegyzés trackback címe:

https://jaratindul.blog.hu/api/trackback/id/tr3816198010

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása