A köz érdekében

Közérdek

Szeptember 30-a az önkormányzatok napja – de 1990-ben még mást reméltünk

2020. szeptember 29. - Nemes Gábor, önkormányzati képviselő

ke_pernyo_foto_2020-09-29_22_04_29.pngAz Országgyűlés 2000-ben, a helyi önkormányzati rendszer létrejöttének tizedik évfordulója tiszteletére szeptember 30-át, a negyven esztendő után megtartott első demokratikus helyhatósági választások napját határozatában a Helyi Önkormányzatok Napjává nyilvánította. De ma már nem is tudjuk, mit kell ezen ünnepelni, hiszen a kormány az elmúlt tíz évben a települések hatásköreit alaposan megnyirbálta, bevételeik jelentős részét elvette.

A negyven évig fennálló tanácsrendszert 1990-ben a demokratikus úton megválasztott önkormányzatok váltották fel. Ezek mintegy 3200 településen jöttek létre, és számukra törvények feladatok sorát határozták meg, illetve maguk is vállalhattak önként feladatokat, s a működésük alapját nagyrészt a helyben képződő személyi jövedelemadó biztosította. A szép álom azonban hamarosan szertefoszlott, mert a nem teljesen átgondolt szisztéma – nem kis részben a települések adottságai, a rendelkezésre álló források közötti jelentős különbségek miatt – részben életképtelennek bizonyult.

Már a rendszerváltozás utáni első kormány is korrekciókra kényszerült, így például a helyi bevételek egyre nagyobb részét központosították, s azokat gyakran nehezen átlátható módszerekkel újra osztották. Nem ritkán politikai megfontolások alapján: a „baráti”, tehát kormánypárti polgármester és testület vezette településeknek több jutott, másoknak kevesebb – vagy semmi.

Azután eljutottunk addig, hogy az alulfinanszírozott, egyre inkább kizsigerelt önkormányzati szféra – amely a GDP-hez képest mind kevesebb támogatásban részesült – húsz év alatt 1300 milliárd forintnyi adósságot halmozott fel, nem ritkán devizaalapú kötvények kibocsátásával. Erre nyilván kellett valamilyen megoldást találni, és a Fidesz 2010 után sajátos – ha úgy tetszik, a pártállami gyakorlatra jellemző – utat választott. Ahelyett, hogy a helyhatóságok támogatásának rendszerét vizsgálta volna felül, átvállalta a hiteleket, cserében pedig alaposan megnyirbálta az önkormányzatok hatásköreit.

A településektől elvették az általános és középiskolákat, a kórházakat, államosították a nem kis részben helyi források felhasználásával létrehozott okmányirodákat, a megyéket pedig nagyjából felszámolták: szinte minden intézményüket – beleértve az egészségügyi létesítményeket, múzeumokat, levéltárakat – „lenyúlták”. Ráadásul a nagyobb saját bevétellel rendelkező városoktól még több pénzt is vontak el, mint amennyit az állami kézbe kerülő intézmények működtetésére korábban fordítottak.

De ezzel még nincs vége a történetnek. Nem túl régen az építéshatósági jogköröket is a kormányhivatalokhoz telepítették, elvették a gépjárműadó eddig helyben maradó negyven százalékát, szabályozták az iparűzési adó felhasználásának módját, amellyel korábban a települések szabadon rendelkezhettek. Ugyanakkor törvényt alkottak arról, hogy bizonyos esetekben ezt az adót elvehetik az önkormányzatoktól, és azokat a megyékhez juttathatják. S arról se feledkezzünk meg, hogy a tehetősebb városokat újabb „büntetéssel” sújtották: szolidaritási hozzájárulás címén az idén több tízmilliárdot vontak el tőlük.

Ezek a gondolatok jutottak eszembe a Helyi Önkormányzatok Napján. Az Országgyűlés 2000-ben „felhívta az önkormányzatokat, az érdekképviseleti, szakmai szervezeteket, és felkérte a polgárokat, hogy a 10. évfordulón, illetve ettől kezdődően ezen az emléknapon közösen, méltó keretek között emlékezzenek meg a demokratikus jogállam kiépülésének e meghatározó, jeles eseményéről”. De most mit is kellene ünnepelnünk? Az önkormányzatiság szinte teljes leépítését, a helyi választott testületek hatásköreinek kiüresítését, a rendszer pénzügyi ellehetetlenítését?

E jeles napon viszont tisztelettel gondolunk a zömében alulfizetett önkormányzati dolgozókra, akik a lehetetlen körülmények ellenére, s dacolva a koronavírussal is, becsülettel teszik a dolgukat. A legjobb persze az lenne, ha a munkájukat nemcsak szavakban méltathatnánk, hanem a teljesítményüket méltó bérrel is elismerhetnénk.

(Fotó: Wikipedia – a XVI. kerületi önkormányzat épülete)

A bejegyzés trackback címe:

https://jaratindul.blog.hu/api/trackback/id/tr4616221600

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása