A köz érdekében

Közérdek

Egy csalódott választó üzenete Kovács Péternek

2020. szeptember 10. - Nemes Gábor, önkormányzati képviselő

ke_pernyo_foto_2020-09-10_15_25_23.pngEgy kerületi lakostól kaptam a Kertváros polgármesterének tevékenységét súlyosan bíráló levelet a napokban. Nem adott felhatalmazást arra, hogy az üzenetet névvel nyilvánosságra hozzam, de azt a feladó megnevezése nélkül – kisebb stiláris módosításokkal – most mégis közzétehetem. E szerint Kovács Péternek legalábbis szégyellnie kellene magát.

Kezdeném azzal – írja a levél feladója annak kapcsán, hogy a XVI. kerületi polgármester és a térség országgyűlési képviselője közösen küldött ki szórólapot a Kertvárosban Budapest főpolgármesterét gyalázva –, hogyan van mersze az elmúlt két év szemét húzásai és feleslegesen kidobott milliárdjai után a pártja és kormánya által kivéreztetett fővárosi vezetés nyakába varrni, hogy nem jut pénz útfelújításra. Hangsúlyozom, hogy a polgármester Fidesz-hívő létére még bizonyos etalon is volt nekem, mert azt hittem, olyan ember, akinek nem a párthűség, hanem a választóinak, a kerületnek az érdekei az elsődlegesek.

Hát az első igazán döbbenetes csalódás Bálint gazda lejáratása volt. Akkor nem azt kifogásolta, hogy egy senki képviselő (Vincze Ágnes) egy nemzetközileg is elismert emberről hogyan mert lesújtóan nyilatkozni, hanem azt sérelmezte, hogy ez nyilvánosságra került. Mellesleg Bálint György díszpolgármesteri címének megadása ellen szavazott valamennyi fideszes képviselő.

Aztán a média – a nemzetközi vélemények hatására is – hátra arcot vett a vele évtizedes barátságot ápoló országgyűlési képviselővel, Szatmáry Kristóffal együtt, és elkezdte a dolgot számomra undorító módon korrigálni Csak az nem hagyta el a polgármester száját, hogy bocsánat.

Azután, miután megtudtam, hogy 500 millióba került a semmire nem jó Reformátorok tere felújítása, megmagyarázni igyekezett a felesleges túlköltést Az már csak hab a tortán, hogy a reformáció igazi hősei mellé Balogh Zoltán korábbi „embertelen miniszter” mondását vésette fel. A kilátó is megszedte az áldozatát –  valaki leugrott a magasból – , ám erről tényleg nem tehet senki. Ám amúgy milyen Fidesz vezette település gondolhatta úgy, hogy ne legyen saját kilátója?

Utána körülbelül 400 millióért építtetett csúszdákat a kerület. Jó, mondjuk az ötlet gyerekbarát lehetne, ha nem sorra sérülnének a rajta lecsúszó gyerekek. A polgármester, nem elismerve a tervezés vagy a kivitelezés hibáit (az átvételről nem is beszélve), még csak elnézést sem kért. Ha ez nem bunkóság, akkor mi?

Ám most betetőzte eddigi pályafutása mélypontját ezzel a levéllel, amelyet nemcsak ő, hanem az egyébként jogi értelemben is erősen vitatható erkölcsű Szatmáry Kristóffal együtt írt alá. Azzal az emberrel, aki alatt eltűnt a Budapesti Iparkamara 5 milliárdja. Aki „szerény jövedelméből” nemcsak a kerületi beruházások kedvezményezettje, hanem még kormánybiztosként a saját balatoni panziója elé építtetett utat a kerületiek helyett.

Polgármester úr!

Amikor az ön által nem ellenfélnek, hanem kifejezetten ellenségnek titulált többi pártot arra kérte, segítsen abban, hogy a fővárost ne véreztesse ki a gyűlöletet szító kormánya, maga semmit nem tett. Miből gondolja, hogy a helyhatóságoktól elvett pénz nem hiányzik például az útfejlesztésekből? Önök a kormánytól Tarlós alatt kapott pénzeket úgy vették, mint ha a kormány adta volna. Tájékoztatom, ha magától nem tudná, ebben benne van a budapestiek nem kevés adóforintja. Én, ha tehetném, önt és társát a levél kapcsán feljelenteném hamis hírek terjesztéséért.

Ne csodálkozzék, ha most még tetemesnek számító előnye netán 2022-re elfogy, sőt lehet, hogy elveszti eddigi támogatóinak gondolkodó részét. Na, akkor majd meglátnánk, milyen ellenzéki politikus lenne. Nincs persze kétségem ezek után, hogy olyan, mint a többi hűbéres.

(Fotó: XVI. Kerületi Újság – Szatmáry Kristóf és Kovács Péter)

A bejegyzés trackback címe:

https://jaratindul.blog.hu/api/trackback/id/tr5516196652

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása